Aktívmami életmódváltás: Szandra

Olvassátok Szandra beszámolóját, aki tavaly kezdett aktívmamizni, és januárban elsők közt vágott bele az életmódváltó programunkba! A táplálkozása megreformálása mellett hetente egy vagy két alkalommal Aktívmamizik, egyszer jógázik, és az Aktívmami “Lépd át a napot” gyaloglós kihívásának is lelkes résztvevője volt.

“Amikor én elkezdtem az Aktívmamival az életmódváltást, hát bevallom az őszintén: voltak nehezségeim. Az elején én drasztikus módon álltam neki az egésznek, szinte kukoricán meg borsón éltem 😕 , de ahogy láttam a csoportban hogy te meg a többiek  hogyan esztek,  úgy rájöttem hogy igazából mindent lehet helyettesíteni 😊 😍 rengeteget tanultam tőled hogy mikor mit és hogyan ehetek. 😊 Aztán elkezdtem élvezni a dolgot főleg mikor láttam h mennek le a kilók 😊 .  Ami nagyon motivált még az a sétálós kihívás volt, mert őszintén szólva soha nem voltam az a karakter aki csak úgy sétálgat, de ez a kihívás mégis nagy erőt adott nekem. 

Amikor elkezdtem ezt a programot januárban akkor a testsúlyom 76-74 kg között volt. Most májusra 67 kg-ra csökkent, amire nagyon büszke vagyok és egyben hálás is neked, mert az életmódváltás nélkül nem biztos, hogy sikerült volna. Köszönöm!

Ui.: van még jó pár felesleges kiló rajtam, de ezt már sima ügy lesz lebirkózni 🙂

Az 12 hetes Aktívmami Életmódváltás Projekt hamarosan újra indul!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük